A helyi geológiai és altalaj viszonyok hatása a földrengés során bekövetkező károkra
Földrengések kipattanásakor egy adott helyen az okozott károkat, vagyis az intenzitást alapvetően három tényező határozza meg: a földrengés nagysága, távolsága és a vizsgált hely geológiája, talajviszonyai.
Nagyon sok földrengésnél megfigyelték, hogy azokon a helyeken, ahol a felszín közelében fiatal, laza, homokos és agyagos üledékek találhatók, sokkal nagyobb károk keletkeztek, mint ott, ahol idősebb, keményebb kőzetek bukkannak a felszínre. Az intenzitás növekedése még erőteljesebben jelentkezik mesterségesen feltöltött területeken.
Ugyanazon földrengés epicentrumától ugyanolyan távol fekvő helyek között akár 2 intenzitás különbség is előfordulhat. A talajviszonyok szűkebb területen belül is igen változatosak lehetnek, ezért előfordulhat, hogy adott településen belül is utcáról utcára különböző súlyosságú károk keletkeznek.
A frekvenciafüggő nagyításon kívül a helyi geológia vizsgálatával határolhatók le azok a területek is, ahol erősebb mozgás hatására földcsuszamlás vagy talajfolyósodás előfordulása várható. Ezért egy hely földrengés veszélyeztetettségének pontosabb meghatározásakor utolsó lépésként, de nem utolsósorban a helyi geológia módosító hatását is meg kell határozni.